A balatoni csapatépítő program remek levezetése volt az irodafelújításnak

Az embernek szüksége van a pihenésre és a feltöltődésre. Legyen szó akár a magánéletéről, akár a munkahelyéről, szükség van rá. Jó érzés időről időre egy kicsit feltöltődni, kikapcsolódni.

Nálunk egyre aktuálisabbá vált a dolog, hisz pár hónapja belekezdtünk egy irodafelújításba, ami alapjaiban forgatta fel a mindennapokat. Nem tudtunk bezárni, nyilván, viszont nem tudtunk a megszokott helyeken dolgozni. A festés és a bútorzat cseréje már aktuális volt és vártuk is mindannyian, hogy megújult környezetben dolgozhassunk, azonban ennek ára volt. Persze amikor a falszíneket válogattuk, még nem gondoltuk, hogy a festékeken kívül lesz más dönteni való is. És hogy micsoda felfordulással jár az egész.

Feszített hetek, hónapok voltak ezek, úgy, hogy közben a munka is ugyanazon a módon zajlott. Legalábbis kellett volna, hogy zajlódjék, de a felfordulásban azért nem minden sikerült tökéletesre. A túlórák rendszeressé váltak és amikor már úgy éreztük, hogy nem bírjuk tovább, szóba került a csapatépítő program.

A csapatépítő program már régi vágyunk volt, és a balatonpro.hu-nak hála most vitorlázással egybekötve élvezhettük. A csapatépítő program szerintem nagyon jó hangulatot teremt és hosszú távon is kiváló hatással van az ember életére.

A munkahely ugyanis ma már nem az a hely, ahol ne érezhetnénk jól magunkat. Amikor dolgozni megyünk, sokan még mindig azt hiszik, hogy az egy kötelező rossz. Az időnk nagy részét ott töltjük, van, hogy 8 óránál is többet. Mennyivel jobb lenne, ha élveznénk az ott töltött időt?

Ebben nyújt segítséget a csapatépítő program, melyet a balatonpro.hu jóvoltából mi is átélhettünk. A vitorlázás régi vágyunk volt és egyébként is olyan jó az irodai bezártság után a szabadban lenni. Vitorlázni ráadásul nincs minden nap lehetősége az embernek. Szerencsére megtudtam, hogy családoknak, baráti társaságoknak bérbe is lehet venni különböző típusú, nagyságú vitorlásokat. Így ezt észben tartom, hisz annyira megszerettem a vitorlázást, hogy akár minden nap is vízre szállnék. Szerelem volt első látásra, ahogy a mondás tartja.

A lényeg, hogy a csapatépítő program remekül sikerült. Vitorláztunk, ezen kívül sárkányhajóztunk is. Ami igazán szórakoztató és kemény is volt egyben. Hisz amikor valaki az irodai ülőmunkához szokott és nem igazán sportol, annak ugyebár elég nehéz eveznie. A SUP-ozás is jó kaland volt, és számos más programmal is várja a csapatépítőket a balatonpro.hu.

A honlapjukon részletes információkat lehet találni és nemcsak akkor, ha ilyen típusú rendezvényt szervezünk. Ugyanis lehetőség van vitorlások bérbe vételére. Szülinapi rendezvények, legénybúcsúk, lánybúcsúk is szervezhetők. Ha pedig ezt egy vitorláson éljük át, akkor az valóban feledhetetlen, maradandó élményt kínál. A csapatépítő program kiválóan sikerült, a balatonpro.hu pedig ma már a böngészőmben a kedvencek között szerepel.