Már évek óta aktuális lenne, hogy kifessük a lakás falait, mert már nagyon piszkosak és csúnyák, így a feleségemmel végre megembereltük magunkat és elmentünk egy nagyobb áruháznak a festékes részlegébe.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy megtartjuk a falak eredeti színét, a fehéret. Ott azonban annyiféle szép szín közül lehetett válogatni, hogy azonnal beindult a fantáziánk. Így hát a fehér szín mellé vettünk még legalább hármat. A festés egészen addig jól ment, amíg bele nem léptem egy vödör vörös festékbe.
A cipőm, amiben voltam, menthetetlenné vált, így a festés után az volt az első teendőm, hogy az internetes böngészőmbe beírtam a cipomarket.hu weboldalának a címét, amit már egyébként régen kinéztem magamnak.
A legelső dolog, ami itt feltűnt, hogy a weblap felső részén micsoda választékot is mutatnak be nekünk. Többféle márka és különböző kialakítású lábbelik várják itt az érdeklődőket, melyeknek az eléréséhez elég csak pár kattintás.
Az én választásom végül is a bugatti cipő kategóriájára esett, mert nekem ez az egyik legkedveltebb gyártóm, de egészen biztos vagyok benne, hogy a többi lehetőség is éppen olyan kitűnő.
A márkán kívül egyébként fogalmam sem volt, hogy milyen terméket is szeretnék magamnak pontosan, de ennek eldöntésében segédkezett nekem ez a webes áruház.
A netes felület bal oldalán több mód is van arra, hogy tovább szűkítsük a szóba jöhető termékeket. Itt gyakorlatilag az összes alapvető színt megtaláltam, sőt itt helyet kaptak olyan különleges lehetőségek is, mint a „konyak szín”.
Azért csak sikerült kiválasztanom azt a bugatti cipőt, ami a legjobban illik hozzám. Ez egy kicsit sportosabb megjelenésű, kék színű darab. Négy különböző méretben is kapható, így szerintem mindenki meg tudja rendelni magának a megfelelő méretet belőle.
A termék kiválasztása után a vásárlás már gyerekjáték volt, hiszen az egész folyamat nagyon felhasználóbarát. A rendelési folyamatot követően pár napon belül már meg is hozta a futár a csomagot. A cipőket rögtön felpróbáltam, és abszolút nem ért csalódás. Jól néz ki, de ráadásul még kényelmes is. Mi kell még?